„A pillanatban való megpillantás azonban mindent megváltoztat. ... A kép meglátása nem jelent tudást, még kevésbé megértést, csak végtelensége fokozza a vágyat. A vágy így egyszerre éget, és egyszerre dermeszt, lobog és megfagy, ami elviselhetetlenné teszi, majdan teljesen szétszakítja mindazt, ami valamikor – talán – egyben létezett...“
„Két világ jön létre azon belátás nélkül, hogy egyik sincs a másik nélkül, két bezárt világ, ahol minden felfordul: ami szép volt, rúttá, ami kedves volt, gyűlöletessé válik, ami a miénk volt, az örökre elveszik. Az ifjú nem tehet mást, megérkezett végzetéhez, a két világ közti áthidalhatatlan ellentétet nem oldja fel más, csak a pusztulás.“
A semmit megérezni egy késő szombat esti sötétben, meggondolni, mennyire kicsiny vagy a végtelen feketeséggel szemben, beleékelődni végesként a végtelenbe, a kevélység végső feladása, az első kérdés lehetősége – természetesen a válasz legcsekélyebb reménye nélkül.
Milyen a tudósfajta? A tudomány szentséges épület, amelyben az arra érdemes papok kenetteljes hangon zsolozsmáznak, ott a szentélynél az imát, mindent felölelő tudás pompázatos oltára előtt, fontos csak az: legyen mit áldozni, legyen mit énekelni, enni, inni és buján egymásba bújni. Isten arrébb ment. Már megint.
... és nem megyünk tovább, nem is maradunk ott, nem is akarunk másképp semmit, mint ahogyan van, de nem is szeretnénk, ha minden annak maradna, ami vagy van, vagy volt; akkor némi alázattal azt hisszük: igen, érdemes, bár erre semmi remény, semmi esély, ezért mélán magunk elé nézünk, kissé talán bambán, kissé ferdén lefelé, ámde egyáltalán nem ostobán, kissé meg nem értőn, nem bolond módon, ahogy a régiek szokták, mert igen, igen, tudjuk, egyre biztosabbak vagyunk abban a könnyen be nem látható tényben, hogy a megholt ember mi vagyunk.
Fogadjuk egyszerűen elnézéssel a megholt ember feljegyzéseit, botránkozás nélkül, akkor is, ha számunkra érdektelen, akkor is, ha több ponton megérint bennünket, és nem hagy nyugodni, ha békétlenné tesz, zavarttá és meggondolatlanná, akkor is, ha nem is értjük pontosan, mi miért van, bár tudjuk, hogy másképp nehezen lehetne, mert nincs remény semminemű változtatásra – már ha elfogadjuk a halál mindennapos tapasztalatát...
A megholt ember itt van. És ez jó.
A megholt ember nincs itt. Ez annál is jobb.
Gyenge Zoltán szinte mindent kibontott Kierkegaard-ból, ami a tudományosságot sutba dobó jelenkori filozófia igazi mondanivalója.
Vajda Mihály
Tandori
... az emberi élet megismételhetetlen. Ez ... “kiélezi” az igazság, a helyesség, a célok kérdéseit, ráadásul több történetben előadva a szerző, Gyenge Zoltán többletizgalmat is biztosít.
Tandori Dezső
Zalán
Filozófiai előadás után ritkán ül ennyi megrendült ember a nézőtéren. Most ült. Hát, ez is a meglepetések közé tartozott.